Előző
Következő

Pigmentfolt elleni krém

Pigmentfolt elleni krém egészségre gyakorolt hatásai

A nap káros UV-sugarai, a várandósság és az életkor növekedésével megváltozott hormonális folyamatok gyakran hagynak nyomot a bőrön. Nemcsak ráncok, hanem sötét elszíneződések, úgynevezett öregségi foltok, vagy májfoltok megjelenésével járnak, leggyakrabban az arcbőrön és a kézfejen. A pigmentfoltok egyenetlenné teszik a bőr tónusát, esztétikailag sem mutatnak túl szépen. A pigmentfolt elleni krém a májfoltok csökkentésére és halványítására került kifejlesztésre. Fényvédelemmel kiegészítve pedig az új pigmentfoltok kialakulását is meg lehet velük akadályozni. Így a bőr szebb, egyenletesebb megjelenésű és sugárzó lesz.

A pigmentfoltok megjelenése a napsütéses évszakokban látványos igazán, de javítani a bőr állapotán csak akkor lehetséges, ha már a tél végén, de legkésőbb kora tavasszal elkezdünk megfelelő pigmentfolt elleni krémet használni.

Pimentfoltok előfordulása

A pigmentfoltok leggyakrabban a napfénynek kitett bőrfelületen jelentkeznek, így az arcbőrön, a kézfejen és a dekoltázson, nyáron pedig a vállakon is. A napfény hatására ugyanis melanin termelődik a bőrben, ami a káros UV-sugárzástól véd. Ez magyarázza, hogy miért tudunk lebarnulni a napon. Azonban azokon a területeken, ahol túlzott napsugárzás éri a bőrt, a melanin túltermelődik, ami sötét pigmentfoltok megjelenésével jár. Színük a barnától egészen a feketéig terjedhet, a méretük és az alakjuk is meglehetősen változó.

A krém fényvédővel kiegészítve szeplők, májfoltok, vagy a terhesség alatt bekövetkezett hormonális változások hatására megjelenő terhességi maszk, az úgynevezett melazma hatékony kezelésében és megelőzésében is segítséget nyújthat. A bőr gyulladásos folyamatainak gyógyulása -ideértve a pattanások gyógyulását is- és a hegek képződése során megjelenő pigmentfoltok, elszíneződések esetén is hasznos segítséget jelenthet a bőr egyenletesebb, szebb megjelenése érdekében. 

Összegzés

Ezeknek a dermokozmetikumoknak az összetevői egyrészt a melanin termelődését csökkentik, másrészt antioxidánsokat tartalmaz, amik az UV-sugárzás káros hatásait minimalizálja. Az éjszakai pigmentfolt elleni krém nem tartalmaz fényvédőt, a nappali változat viszont igen, ezzel is elősegíti a pigmentfolt elleni krém hatékonyságának a növelését. Speciális segítséget nyújt a szérum, amit magas hatóanyagtartalmának köszönhetően naponta egyszer is elegendő használni. A koncentrátum és a stift pedig célzottan a barna foltokra juttatva fejti ki hatását. A kéz bőrére kifejlesztett pigmentfolt elleni krém nemcsak a foltok halványítására, hanem az igénybe vett kéz ápolására is alkalmas.

.

.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

0
    0
    Kosaram
    A kosár üresVissza az üzlethez